Nyelv

 

Mi az ELI?

 

Az Extreme Light Infrastructure (ELI) projekt szerves része az európai kutatási nagyberendezések tervezett, ill. épülő   azon generációjának, amelyet az Európai Kutatási Infrastruktúrák Stratégiai Fóruma (ESFRI) fog össze. Az ELI a világ első olyan létesítménye lesz, amely a fény és az anyag kölcsönhatásának vizsgálatát minden eddiginél nagyobb intenzitások mellett teszi lehetővé, akár az úgynevezett ultra-relativisztikus tartományban is. Ezzel új utak nyílnak majd meg a fizikában, valamint olyan új technikai fejlesztéseket is megalapozhat, mint amilyen a relativisztikus mikroelektronika és a kompakt (asztali méretű) lézeres részecskegyorsítók. Az ELI az anyagtudomány, az orvostudomány és a környezetvédelem számos területére jelentős hatással lesz majd.

 

 

 

Az ELI az első, nagyteljesítményű lézereken alapuló nagy civil kutatói létesítmény, amely európai együttműködéssel és a nemzetközi tudományos közösség részvételével jön létre. A három lézeres kutatóközpontot Magyarország, a Cseh Köztársaság és Románia azonos időben, közös koordinációval és egyeztetett kutatási stratégiával hozza létre. Ezek sorrendben az ELI attoszekundumos, beamline- és fotonukleáris kutatási központjai. 
 

Az ELI Attoszekundumos Fényimpulzus Forrás (ELI-ALPS) elsődleges célja, hogy egy olyan egyedülálló attoszekundumos berendezést hozzon létre, amely a fejlesztők és felhasználók számára a lehető legnagyobb ismétlési frekvenciával biztosít a lehető legrövidebb időtartamú impulzusokat a terahertzestől (1012 Hz) a röntgensugárzásig (1018-1019 Hz) terjedő nagyon széles frekvenciatartományban. Az ultranagy intenzitású fényt igénylő kísérleti kutatásokat, mint amelyek a lézeres részecskegyorsítás vagy a lézerrel keltett röntgensugárzás, elsősorban a Cseh Köztársaságban, Prága mellett megépülő ELI Beamline Berendezésben (ELI Beamline Facility), míg a fotoindukált nukleáris vizsgálatokat a Romániában, Bukarest közelében, Magurele-ben megvalósuló ELI Fotonukleáris Berendezésnél (ELI Photonuclear Facility) lehet majd elvégezni.

 

A nemlineáris kvantum-elektrodinamikai és laboratóriumi asztrofizikai vizsgálatok elvégzésére specializálódó, 200 PW csúcsteljesítményű lézerimpulzusok létrehozására és felhasználására képes negyedik kutatóintézet helyéről várhatóan  később születik majd döntés.